Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


AKTUÁLIS (új)

p1100054--800x600-.jpgDiákok, szülők, pedagógusok és gyülekezeti tagok közösségében emlékeztünk meg a Reformáció napjáról, melyet a Ladánytv is rögzített. Új tanulóink és pedagógusaink megkapták iskolánk kitűzőjét, majd az új pedagógusok, illetve valamennyi diákunk fogadalmat tett. A 3. osztályosok rövid műsorral színesítették az Istentiszteletet. Lélekemelő, szép alkalom volt!
Tisztelettel kérjük a kedves szülőket, hogy küldjék el iskolánk e-mail címére (erossisk@gmail.com) a Reformáció napi Istentiszteleten készült legjobb fotóikat, hogy feltehessük az iskolai honlapra! Előre is köszönjük!

 

Nyilas Misi Karácsonyamrszsz.jpg
A Magyar Református Szeretetszolgálat felhívásához kívánunk csatlakozni, s erre kérjük a segíteni tudó kedves szülőket, gyerekeket is. Bővebben ide kattintva olvashatnak az akcióról.

 

 

Ünnepi Istentiszteletre kerül sor
a református templomban
október 31-én szerdán 915-től, melyen az iskola tanulói és új pedgógusai fogadalmat tesznek, valamint az új tanulóknak feltűzzük az iskola jelvényét.
Szeretettel hívjuk és várjuk erre a különleges alkalomra tanulóink családjait, gyülekezetünk tagjait, valamint
minden kedves érdeklődőt.

 

Október luther.jpg31. a Reformáció emléknapja

Luther Márton a szász választófejedelemség bibliamagyarázó professzora, német ágostonrendi szerzetes 1517. október 31-én függesztette ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit, amelyeket a katolikus egyház megreformálása érdekében tett közzé. Luther téziseiben elutasította a búcsúcédulák árusítását, elítélte a búcsú gyakorlatát, illetve a búcsúval való visszaéléseket, bírálta a bűnök pénzzel való megváltását. Luthert a pápa kiátkozta és kiközösítette. Ezt követően Luther III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem védelme alatt élt Wartburgban, ahol 1522-ben lefordította németre az Újszövetséget. Nézetei hosszas harcok árán utat törtek és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb, Kálvin János, genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja. A történelemi protestáns felekezetek A REFORMÁCIÓ EMLÉKNAPJÁN emlékeznek meg az ellenreformáció áldozatairól, köztük a gályarabnak eladott prédikátorokról.

 

Őszi terméseket gyűjtünk, amelyekből különböző díszeket fogunk készíteni az oszi.jpgiskolában. Örömmel fogadnánk a gyerekek vagy a szülők által szedett terméseket, pl.: gesztenyét, mogyorót, csipkebogyót, tobozt, dísztököt, szép dióhéjat, mákgubót, illetve bármit, amit fel tudnánk használni. Kérjük, hogy aki tud segíteni, az őszi szünet utáni napokban hozza be az iskolába a terméseket. A gyerekek nevében előre is nagyon köszönjük!


madareteto_nyitott_full.jpgBüszkék vagyunk ötödikes diákjainkra, akik napról napra egyre szebb madáretetőkkel örvendeztetnek meg bennünket és a környék madárkáit. Az őszi szünet után kiállítást rendezünk az elkészült alkotásokból, aztán kiakasztjuk őket az udvaron álló fákra. Aki szeretne, még csatlakozhat hozzájuk.

 

054--800x600-.jpgElkészült filagóriánk gyögyörűszép korlátja, amit elsősorban Magyari Lajos presbiterünk lelkiismeretes és szorgalmas munkájának köszönhetünk. Mindannyian nagyon hálásak vagyunk a segítségéért! Isten áldja meg életét!

 

Az iskolai lovasoktatáshoz csatlakozva hamarosan lo-istallo-otthonosan-9.jpgelindítjuk
A lovakról
elnevezésű menüpontunkat, ahol hasznos ismereteket, érdekességeket és kérdéseket is olvashatnak majd az odalátogatók a lovak világáról.

 

 

Sajnálfelhos.jpgattal tájékoztatjuk a Kedves Szülőket, hogy október 27-re, az iskolakirándulás idejére hideg, szél, eső és hó is várható a meteorológusok előrejelzése szerint. A tényleges időjárástól függetlenül úgy döntöttünk, hogy tanulóinkat nem tesszük ki a meghűlés és egyéb megbetegedések veszélyének, ezért a tervezett iskolakirándulást egy tavaszi időpontban valósítjuk meg. Megértésüket tisztelettel megköszönjük!
A beadott buszköltséget természetesen visszaadjuk a gyerekeknek.

Október 27-én szombaton három 30 perces órát fogunk megtartani (hétfői órarend szerint), majd az október 31-i ünnepség főpróbáját tartjuk meg a templomban. Ezen a napon étkezést nem biztosítunk, ezért javasoljuk, hogy tízórait csomagoljanak a gyerekeknek. Minden tanuló 11 órakor hazamehet.

A következő héten őszi tanítási szünet lesz, azonban október 31-én, szerdán 915-től Reformáció Napi Ünnepi Istentiszteleten veszünk részt a templomban, melyen minden tanulónak kötelező a megjelenés. Gyülekező osztályonként 900-kor a templom előtt ünneplőben. Akinek van iskolajelvénye, kérjük, hogy tűzze fel a kabátjára, úgy jöjjön!

 

Szerda reggel hétkezdő áhítat lesz a templomban szokás templomunk.jpgszerint 740-től. Induljatok el otthonról időben, hogy ne késsetek el!

 

bicajos.jpg

Gyönyörű időben tehették meg a kb. 26 km-es kijelölt távot a 21. Köztársaság Napi Kerékpáros Emléktúra résztvevői. A mintegy 1000 ember: kicsik és nagyok, felnőttek és gyerekek, nagyszülők és unokák, fiúk és lányok egyaránt baleset nélkül, nagyon fegyelmezetten kerékpároztak. Iskolánkból is sokan eljöttek, hogy együtt sportoljanak a többiekkel. Köszönjük a szervezőknek, a Petritelepi Iskola dolgozóinak a remek programot és a sok nyereményt. A Hajdú-Bihari Napló ide kapcsolódó cikkét a képre kattintva olvashatják.

 

Emlékezzünk!
Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma1956.jpg és a szovjet meg­szállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákok békés tün­te­té­sével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával feje­ződött be november 10-én.

 

A Hortobágyi Nemzeti Parkba utazunk autóbusszal október 27-én szombaton reggel250px-hortobagy_hid.jpg az őszi iskolakirándulásra. A kirándulás előtti napokban szinte minden tanítási órán foglalkozunk az 1999. óta a világörökség részeként jegyzett hely értékeivel, látnivalóival. Aki teheti, nézzen utána, "búvárkodjon", mik ezek az értékek, látnivalók.

 

szamitogep_osszeallitas.jpg

Számítógép-állományunk 24 komplett géppel bővült, valamint sok szép bútort is kaptunk. Nagyon köszönjük a nagylelkű támogatók felajánlását!

 

 

A Petritelepi Tagintézménytől meghívást kaptunk a bicajosok.jpghagyományos, immár 21. alkalommal megrendezésre kerülő Köztársaság Napi Kerékpáros Emléktúrára, amin bárki saját felelősségére vehet részt. Bővebben olvashatnak a túráról a képre kattintva.

 

lovasoktatas.jpg

Csütörtök délután az alsó tagozatosok első órájával elkezdődött az iskolai lovasoktatás Tőke László vezetésével. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, és alig várják a jövő hetet. Pénteken délután a felső tagozatosok kezdik meg az ismerkedést a lovakkal.
www.epresso.hu/posts/1497-lovasoktatas-indulhat-osztol-tobb-iskolaban

 

Pénteken (október 19-én) nevelőtestületi rendezvény miatt a délutáni programok oszi-levelek.gifelmaradnak, a gyerekek ebéd után hazamehetnek. Köszönjük a kedves szülők megértését!

"Hosszú hétvége" áll előttünk az október 23-i nemzeti ünnep miatt. Szombattól keddig, tehát 4 napig nem kell iskolába jönni, az ünnep utáni első tanítási nap: október 24. szerda. Ezen a napon lesz 740-től a hétkezdő áhítat.  A hétfői napot 27-én szombaton kell bepótolnunk, "ledolgoznunk". Erre a napra terveztük az őszi iskolakirándulást, melynek részleteiről hamarosan tájékoztatjuk a kedves szülőket és diákjainkat.

bicajosok.jpgOktóber 23-án a Petritelepi Tagintézmény ismét megrendezi a Köztársaság Napi Kerékpáros Emléktúrát, melyre mindenkit szeretettel hívnak és várnak.

 

Térítési díj fizetésének legközelebbi időpontjai: szakacsno.jpg
október 16-án hétfőn és 17-én kedden 730 - 900 és 1500 - 1600 között az iskola gazdasági irodájában.

 

woman-doctor.jpg

Október 17-én szerdán délelőtt kötelező egészségügyi szűrővizsgálatra kísérjük el hatodik osztályos tanulóinkat. Az iskolavédőnő és az iskolaorvos vizsgálata után a gyerekek megkapják a 12 éves korban (6. osztályban) kötelező védőoltást:  DTP a torokgyík és a tetanusz okozta merevgörcs ellen ismétlő oltást illetve rózshimlő, kanyaró és a mumsz ellen oltják újra a kamaszokat.

 

Leadtuk az eddig összegyűjtött műanyag kupakokat. dscn4564--800x600-.jpg
Köszönjük a segítséget, amivel támogattak bennünket azok, akik otthon vagy a munkahelyükön számunkra gyűjtötték. Kérünk mindenkit, hogy ne hagyják abba, folytatjuk a gyűjtést. Bővebben a Képgalériában olvashatnak akciónkról.

 

Atndr1.jpg Városi Gyermekkönyvtár "Tündérolvasók" címmel regionális szövegértő versenyt írt ki 2-3 fős, felső tagozatos tanulókból álló csapatok számára. Ide kattintva bővebben olvashattok a versenyfelhívásról. Jelentkezési határidő: október 27. Szeretettel ajánljuk számotokra ezt a versenyt is, tegyétek próbára magatokat! Hajrá!

 

Papírgyűjtési akciónk a végéhez közeledik, ezért ujsagpapir.jpgkérjük
azokat, akiknek még van otthon használt újságpapírjuk, ... hozzák be a hét folyamán az iskolába. Leadás helye a 10. terem (az 1. osztályosok tanterme utáni terem). A befolyt összeget a Diákönkormányzat szándéka szerint a gyerekekre fogjuk költeni. Köszönjük a segítséget!

 

Október 4-én ddscf5636.jpgu. 14 órai kezdettel a Városi Gyermekkönyvtárban került megrendezésre a Könyvjelző Regionális Olvasópályázat eredményhirdetése és díjkiosztó ünnepsége, melynek íróvendége Nyulász Péter volt, aki többek között a Helka című ifjúsági regény szerzője. Kis iskolánkat 14 diák képviselte ezen a rendezvényen, akik szép eredményt értek el a versenyben. A legjobbak: Rácz Imre Vince 6. o. tanuló korcsoportjában a III., Berde Márton 4. o. tanulónk  pedig korcsoportjában a IV. helyet szerezte meg, öregbítve ezzel is iskolánk jó hírnevét. Bővebben az idei versenyek között olvashattok a pályázatról, illetve az eredményekről.

 

Az előző évhez hasonlóan idén is akadályversennyel emlékezünk meg az 1849.arad.jpg október 6-ai, nemzetünk számára gyászos eseményekről. Kérünk mindenkit, hogy pénteken, október 5-én az alkalomnak megfelelően ünneplő ruhában jöjjön iskolába. Új csapatokat alkotunk az 1-6. évfolyamos tanulókból, akiknek közösen kell teljesíteniük az egyes állomásokon kijelölt feladatokat. Az 1. és 2. óra (és akinek van aznap 5. illetve 6. órája) rövidítés nélkül meg lesz tartva, az akadályversenyt a 3-4. órában bonyolítjuk le az iskolában.

 

img_2419--583x800-.jpg

Három új albummal bővült Képgalériánk: Jojó, Rajzverseny, Kupakválogatás. Kellemes perceket kívánunk a fotók nézegetéséhez!

 

 

 

Október 3-án már a második edzést tartotta diákjaink bozsiklogo.jpg
számára Kovács Krisztián futball edző a Bozsik program keretén belül. Három korcsoportban (1-2. osztályosok, 3-4. osztályosok, 5-6. osztályosok) foglalkozik a gyerekekkel minden szerda délután.

 

1.osztalyos.jpgEmlékeztetőül:
Hétfőn fotózás lesz az 1. osztályosoknál.

 

 

Fogászati szűrővizsgálatra kísérjük tanítványainkat fogorvosnal.jpg
az alábbi időpontokban:

dátum
időpont
osztály
    X. 2. kedd
1300- 1. o.
    X. 4. csütörtök
1300- 3. o.
    X. 9. kedd
1330- 4. o.
    X. 11. csütörtök
1300- 2. o.
    X. 16. kedd
1430- 5. o.
    X. 18. csütörtök
1430- 6. o.

Kérjük a Kedves Szülőket, a vizsgálatra kijelölt napon tegyenek oda gyermeküknek fogmosó felszerelést, amennyiben nincs beadva az iskolában. A hazajárós 5-6. osztályos (nem napközis) gyerekek is maradjanak itt ebéd után, hogy együtt tudjunk indulni az Orvosi Rendelőbe 1415-kor.

 

Október 1. a Szolidaritás napja
A mai hétkezdő áhítaton sepsiszentgyörgyi diáktársainkkal együtt érezve közösen imádkoztunk és énekeltünk azért, hogy ne vegyék el tőlük iskolájukat.

halaszlefozes-025--800x600-.jpgA pénteki horgászverseny eredményhirdetését koronázta meg hétfő délután Faragó Sándor presbiterünk (volt tanítványunk nagypapája) finom halászleve, amit közösen fogyasztottunk el az iskola udvarán: gyerekek, szülők és pedagógusok. Ezúton ismételten megköszönjük Sándor bácsi önzetlen segítségét, nagylelkű felajánlását! Isten áldja meg életét! Továbbá nagyon köszönjük egyik tanítványunk édesapjának a jutalmazásra felajánlott kupákat!

 

Első(s) élményeinkmihaly-nap-019--800x600-.jpg

Dombi Imréné tagóvoda vezető kedves meghívására, szeptember 28-án első osztályunk ellátogatott az Árpád Óvodába, a Mihály-napi vásárra. Remek hangulatú, látványos műsorral kedveskedtek a  vendéglátók. A kikiáltók nagy sikert arattak a sokféle vásárfiával. Gyöngyből fűzött nyakláncok, karkötők, népi gyermekjátékok, mézeskalácsok, sütemények csalogatták a vendégeket. A gyerekek és tanító nénik örömmel mesélték el élményeiket a vidám, látványos, jól szervezett programról... Köszönjük a meghívást, a szeretetteljes fogadtatást!

 

 

Szebenedek-elek.jpgptember 29-én szombaton délután, Benedek Elek, a nagy mesemondó és -gyűjtő születésnapjára emlékezve megrendeztük a Magyar Népmese Napja Vetélkedőt. Városunkban hét évvel ezelőtt a Vonzáskör Egyesület indította útjára ezt az azóta hagyományossá vált rendezvényt, melynek megszervezéséhez és lebonyolításához időközben egyházközségünk, majd iskolánk is csatlakozott. Két korcsoportban összesen 27 csapat mérte össze a tudását, a legkisebbek és az érdeklődők játszhattak, kézműveskedhettek, és egy bábelőadást is láthattak. A fotók felkerültek a Képgalériába, és már a dobogós eredmények is megtekinthetők.

 

Gyönyörű koraőszi idő fogadta a tóparton a pénteki img_0153--800x600-.jpg
horgászverseny résztvevőit. A képen Szilágyi Miklós és az általa kifogott szép nagy ponty látható. Gratulálunk a győztesnek és valamennyi résztvevőnek! Köszönjük a lelkes szülők és Faragó Sándor presbiter, valamint Székely Gergely 5. osztályos tanulónk, ötletgazda szervező munkáját! Bízunk benne, hogy lesz folytatása ennek a jó hangulatú szabadidős programnak.

Eredmények:

csapat száma kifogott hal tömege, horgász neve helyezés
2. 1,28 kg, 8,8 kg Szilágyi Miklós
I.
3. 1,48 kg, 3 kg Kovács Balázs
III.
9. 8,5 kg Rövid Zsombor II.
11. 2,12 kg Székely Gergely
IV.

Amíg elkészülnek az élménybeszámolók, addig is jó nézelődést kívánunk a Képgalériában.

Hétfő délután Faragó Sanyi bácsi halászlevet főz bográcsban az iskola udvarán! Eredményhirdetés és díjkiosztás a horgászverseny résztvevőinek szintén ekkor. A hazajárósokat is visszavárjuk kb. du. 3 órára (vagy haza se menjenek addig)! Aki nem felejti el, hozzon magával otthonról mélytányért és kanalat, kenyeret veszünk mi a halászléhez.

 

wlpal0579.jpg

A meteorológusok előrejelzése szerint a déli órákra felszakadozik a felhőzet, de legalábbis eláll az eső. Bízzunk benne, hogy így is lesz! A horgászokat ne riassza el ez a kis zápor! A versenyt a tervek szerint a mai napon megrendezzük. Az időjárásra való tekintettel hozzatok magatokkal esőkabátot, váltóruhát, cipőt, esetleg gumicsizmát! koponyeg.hu/t/P%C3%BCsp%C3%B6klad%C3%A1ny

 

A Városi Gyermekkönyvtár Könyvjelző konyvjelzo1.pngelnevezésű
kistérségi nyári olvasónapló pályázatának eredményei
felkerültek a Tündérkönyvtár honlapra. Iskolánk tanulói közül 14-en vettek részt ebben a versenyben. Gratulálunk mindenkinek!
Október 4-én, csütörtökön du. 2 órától rendezik meg a díjkiosztó ünnepséget a Gyermekkönyvtárban, melyre minden résztvevő diákot szeretettel várnak a szervezők. Tanulóinkat természetesen elkísérjük erre az alkalomra.

3-4. osztályosok eredményei
5-6. osztályosok eredményei

 

suti.jpg

Nagyon szépen köszönjük a szombati Népmese vetélkedőre felajánlott süteményeket és üdítőket a kedves szülőknek, amivel a részt vevő gyermekeket fogjuk vendégül látni. Leadhatók a gyülekezeti teremben vagy az iskolában.

 

 

Hogyan alakul a pénteki program?

Szeptember 28-án, pénteken a horgászverseny résztvevői 1140-kor elmennek ebédelni. Miután visszajöttek az iskolába, egy rövid eligazítást tart nekik a szabályokról Faragó Sándor presbiter, aztán tanári kísérettel elmennek az 5. sz. halastóhoz. A verseny ideje alatt pedagógusok, presbiterek és szülők fognak felügyelni rájuk. 16 órakor zárul a verseny, a felszerelés összepakolása után a gyerekek visszavonulnak az iskolába, majd onnan haza. Hozhatnak magukkal egy kis enni- és innivalót, sámlit, vagy horgászszéket, esetleg plédet. 
Azok a gyerekek, akik nem neveztek be a versenybe, az utolsó órájuk után szépen megebédelnek, és lehetőség szerint hazamennek. Akinek nem megoldott a korai  hazamenetele, annak vállaljuk a felügyeletét az iskolában. A tanító nénik az iskolában lesznek: készülnek a szombati Népmese vetélkedőre.


king.jpg

Szeptember 29-én, szombaton délután iskolánkban kerül megrendezésre a Magyar Népmese Napja Vetélkedő, melyről bővebb információt olvashatnak ide kattintva.

 

FIGYELEM! VÁLTOZÁS!

Horgászverseny: 2012. szeptember 28. péntek 13 órától 16 óráighohoho.jpg
Helye: az 5. számú tó részünkre kijelölt partszakasza

Tudnivalók:
Pénteken reggel mindenki hozza magával a horgászbotját, fejenként csak 1 db-ot, mert 14 éves kor alatt nem is szabad több bottal horgászni. Jó lenne, ha mindenki hozna magával csalit, etetőanyagot, de aki nem tudja megoldani, annak biztosítunk kukoricát.
A kifogott hal fajtájától függ, hogy mi a teendő vele. Az amurt és a pontyot lemérés után vissza kell engedni, a törpeharcsát és a kárászt haza lehet vinni.

Szeretnénk, ha sötétedésre mindenki hazaérne, főleg a vidéki diákok, illetve azok a gyerekek, akiket nem tudnak a szülők elkísérni vagy hazafuvarozni, ezért is hoztuk előbbre a verseny zárását.

Jó készülődést és szerencsés horgászatot kívánunk mindenkinek!

 

A Hajdú-Bihari Napló internetes kiadásában bukkantunk egy szavazásra. Ha elégedett vagy iskolánkkal, szavazz rá! Az alábbi linkre kattintva jutsz a haon.hu azon oldalára, ahol a megye iskoláinak listája található. Itt kell megkeresned az Erőss Lajos Református Általános Iskola és A.M.I.-t, s rákattintani az előtte levő kis körre. www.haon.hu/altalanos-iskolak-hajdu-bihar/2086719

 

Péntekmn13.jpgen délután horgászverseny lesz diákjaink számára, szombaton 1400-tól pedig ismét megrendezzük a Magyar Népmese Napja Vetélkedőt, amire a feladatlapok beadási határideje szeptember 24., a mai nap. Kérjük, hogy a benevezett csapatok minél hamarabb adják be a kitöltött feladatlapokat az iskolában vagy a gazdasági irodában. A rajzpályázatra készített meseillusztrációkat is várjuk a mai napon.

 

Részt vettünk a Petri Napon, ahol nagyon jól a-kezdorugas-pillanatai.jpg
éreztük magunkat, és ezúton is köszönjük a szervezők meghívását, kedves vendéglátását. Nagyon köszönjük Faur Zoltán és Seres Zsolt édesapáknak, amiért szabadidejükből áldozva önzetlenül és odaadóan segítették csapatunk felkészülését. Köszönjük a Püspökladányi Labdarugó Egyesületnek a részünkre kölcsönadott mezeket is! És nem utolsó sorban a focista fiúk nevében nagyon köszönjük szurkolóink utolérhetetlenül lelkes buzdítását!

 

A közeljöhohoho.jpgvőben induló iskolai Bozsik programról, valamint a jövő heti horgászversenyről a gyerekekkel hazaküldtük a tájékoztató levelet, de a legfontosabb tudnivalókat itt is közzé tesszük hamarosan. Addig is a kedves szülők türelmét kérjük.


Ma: Petri Kupafoci.jpg

Ha az időjárás tovább nem romlik,  5-6. osztályos tanulóink részt vesznek a Petritelepi Tagintézmény Petri Nap elnevezésű hagyományos rendezvényén, melyre ebben az évben iskolánk tanulói is meghívást kaptak. Aki teheti, jöjjön és buzdítsa csapatunkat!

 

Hírek az iskolai jelvényről:

300 Ft/orszagos-ref-tanevnyito-029--800x600-.jpgdb áron lesz kapható hamarosan. Miután felmértük az igényeket, azután adjuk le a megrendelést. Terveink szerint legkésőbb a Reformáció napi Ünnepi Istentisztelet előtt megérkezik.

Ebben a tanévben is szeretnénk sulipólót rendelni azoknak a diákoknak, akik

  • most kezdték nálunk az 1. osztályt;1.jpg
  • ez év szeptemberétől járnak a mi iskolánkba;
  • kinőtték a tavalyi sulipólójukat;
  • "valami történt vele" és szükség lenne egy újra.

Szülőknek, nagyszülőknek, gyülekezeti tagoknak is lesz lehetőségük sulipólót vásárolni.

Ára gyerekeknek 1350 Ft/db,  (kerek nyakú fehér póló + nyomat előre és hátra), felnőtteknek 2100 Ft/db, (fehér színű Lacost minőségű galléros fazon + nyomat előre és hátra). Elől bal oldalon szerepel iskolánk jelmondata: "Minden dolgotok szeretetben menjen végbe." (1 Kor 16,14)

Kérjük, érdeklődjenek gyermekük osztályfőnökénél! Köszönjük!

Akinek a gyermeke kinőtte a tavalyi sulipólót, de jó állapotban van, keresse a lehetőségét, hogy kinek tudná felajánlani megvételre (ár megegyezés szerint).

 

Amint már arról beszámoltunk, iskolánk volt diákja, nemzeti-vagta-kishuszar-dijatadas.jpg
Csontos Zsuzsanna, aki évek óta rendszeresen és versenyszerűen lovagol, a legfiatalabb indulóként az előkelő III. helyet szerezte meg az V. Nemzeti Vágta Magyar Posta Kishuszár Vágta döntőjében Budapesten. Szívből gratulálunk Zsuzsinak és további sikereket kívánunk neki! (Kattints a képre a nagyításhoz!)

 

 TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉS szerdán, 2012. szept. 19-én!

 

Húzzunkupakok.jpgk bele a kupakgyűjtésbe! Szeptember 21-ig (péntek) várjuk az összegyűjtött műanyag kupakokat, mert szeretnénk leadni. Viszont azután se hagyjátok abba a gyűjtést! Kijelölünk majd egy újabb időpontot, amikor ismét hozhatjátok az iskolába. Addig is mozgósítsátok a szomszédokat és a rokonságot! Köszönjük!

 

Hétfő reggel áhítat 740-től a templomban. Érkezzetek időben!

 

Csontos Zsuzsa, iskolánk egykori diákja a 18 indulóból cs-zsuzsi-kishuszar.jpgremek idővel bejutott a Magyar Posta Kishuszár Vágta döntőjébe, ahol a 6 döntős versenyző közül az előkelő III. helyen ért célba Öcsi nevű lova hátán. Szívből gratulálunk Zsuzsinak ehhez a remek eredményhez és további sikereket, jó egészséget, no meg jó tanulást kívánunk neki új iskolájában! vagta.hu/index.php

 

foci.jpgVasárnap du. 4-től fociedzés lesz az iskola udvarán, mert készülünk a Petri Kupára. Aki kedvet és tehetséget érez magában az 5-6. osztályosok közül, szeretettel várjuk!

 

Ezen a hétvégén rendezik meg Budapesten a Nemzeti Vágtát, melynek Magyar Posta nemzeti-vagta.jpgKishuszár Vágta előfutamában indul iskolánk egykori diákja, Csontos Zsuzsa. Szurkoljunk együtt Zsuzsinak a helyszínen vagy a televízió előtt! Az eseményről a Magyar Televízió, a Duna Televízió és a Magyar Rádió is közvetít.  Az előfutamok szept. 15-én szombaton 1245-1315 között kerülnek megrendezésre.

 

Iskolánk meghívást kapott a  Többcélú Intézmény Petritelepi Tagintézményétől afoci.jpg PETRI NAP elnevezésű rendezvényére. A szeptember 21-én pénteken délután 1300 órakor kezdődő programsorozatban az iskolák, tagintézmények 5-6. évfolyamba járó tanulói mérük össze erejüket, a fiúk fociban, a lányok kézilabdában. Az előttünk álló egy hétben igyekszünk felkészíteni a gyerekeket erre a megmérettetésre, melyen feltétlenül számítunk a szülők segítségére is, akár a délutáni edzéseken segítőként, akár a pénteki mérkőzéseken szurkolóként.

 

Megtszakacsno.jpgekinthetik heti étrendünket, ami már a szeptember 17-21-ig tartó tanítási hétre szól. A térítési díj befizetésének időpontjai és az étrend is az Étkezés menüpontban olvashatók.

 

Szeptember 15. 1700 óra a beadási határideje konyvjelzo1.png
a Városi Gyermekkönyvtár Könyvjelző című olvasópályázatának. Nagyon örülünk, hogy sokan vállalkoztatok erre a hasznos és érdekes nyári időtöltésre. Aki még nem adta be a feladatlapját, igyekezzen befejezni, átnézni és beadni! Az eredményekről honlapunkon beszámolunk.

 

mn13.jpgAz elmúlt évhez hasonlóan iskolánk, a fenntartó gyülekezet és a Vonzáskör Egyesület az idén is megrendezi a Magyar Népmese Napja Vetélkedőt. Hamarosan bővebben is hírt adunk a részletekről.

 

Iskolánk utcai homlokzata is megújult a nyári img_0049--800x600-.jpg
szünetben, akárcsak az udvar felőli. Köszönjük az elvégzett sok munkát  fenntartónknak, valamint a mindig segítőkész szülőknek, nagyszülőknek! Istennek legyen hála mindezért!

 

Ezen a héparent-teacherconference1.jpgten szülői értekezletet tartunk minden
osztályban, melynek időpontjait nagyobb méretben
ide kattintva olvashatják.
Szeretettel várjuk a kedves szülőket erre az alkalomra!

 

A Kárpát-Medencei Magyar Református refi-cimlap_b.jpg
Tanintézmények 2012-2013-as Tanévnyitóját rendezték meg szeptember 7-8-án Székelyudvarhelyen.
Az évnyitón 48 Kárpát-medencei református tanintézmény képviseltette magát, csaknem 200 küldöttel. Külön meghívást kaptak igazgatók, lelkészek, gyülekezetek és a történelmi egyházak képviselői. A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium főépülete centenáriumának kiemelt eseménye a hit és a remény ünnepe volt – emlékjeleket helyeztek el, és a megtartásért imádkoztak. Ezen a különleges alkalmon igazgatónő vezetésével iskolánk is képviseltette magát.

 

Htemplomunk.jpgétfő (szeptember 10.) reggel 740-től a templomban hétkezdő áhítatot tartunk, ami mindenki számára kötelező. Szeretnénk, ha nem késne el senki! Induljatok el otthonról időben, hogy legyen időtök a kerékpárt és a táskát is letenni az iskolában.